csodás
ismét egy felismerés, amit mindig is tudtam, mindig éreztem, se sosem hittem el:
egy embernél csak az számít amit tesz, és sosem az amit mond

erre akkor jöttem rá, amikor ma beszéltem a volt barátnőm nővérének a pasijával, aki mellesleg 1000éve barátom.
tudni kell, hogy a barátnőmmel, több mint 2évig jártunk. az első 3 hónap csodás volt. utána kiderült, h édesapja sulyos rákos beteg, majd rá 3 hónappal meghalt. onnantól kezdve, hogy kiderült,h beteg a barátnőm (L.) teljesen megváltozott. nem írok részleteket, de amellett hogy egy szavam nem volt arra, hogy miért ilyen elég nehéz volt magamban fenntartani azt hogy Ő nekem az igazi, vele akarom leélni az életem. néha neheze viseltem, de túlnyomó részt erősen, és támaszként, mind az életében, mind a kapcsolatunkban. kb másfél éven keresztül harcoltam magamban az érzés ellen, hogy ez engem is elpusztít, lelkileg megnyomorít, olyanná tesz ami sosem akartam lenni, ami ellen mindig küzdöttem. de nem voltam elég erős, magával húzott a depresszióba, és lustaságba, totális elpuhulás, érzelmi sivárság. szóval az első évben erősen küzdöttem, mert hittem abban amit teszek, az jó, ezt kell tennem. számtalan dolgot feláldoztam, de nem ez a lényeg, hanem hogy küzdöttem a mi jövendő közös életünkért.
kapcsolatunk utolsó 2 hónapjában már nem ment. nem tudtam erőt venni magamon, az a sok negatív érzés eluralkodott rajtam, szinte képtelen lettem küzdeni az érzés ellen, de tettem olyan dolgokat, ami a kapcsolatunk megmentését szolgálta. kicsit arra számítottam majd Ő segít. de nem tette. nem hogy nem tette, semmit sem tett, és feladta. 2 hónap után.
szóval 1000 éves országos barátom mesélt L. napjairól, és számomra ez akkor derült ki. mármint hogy feladta. nem akart küzdeni érte-értem-értünk. azt mondta, hogy L. érezte, hogy már nem az igazi, és szerinte ezt tudomásul kell venni. persze fáj neki, hogy vége lett, de hát ez így alakult.

igazából nem is tudom mit érzek. fáj kicsit, szomorú vagyok, és végtelenül csalódott. a nő, akit gyermekeim anyjának akartam, akit a magam módján eljegyeztem ennyit nem tett értem. nem azért mert azokután amit én tettem érte, hanem kötődésből, szeretetből, szerelemből.

sokszor csalódtam már az emberekben, hogy mennire önzők tudnak lenni, mennyire szívtelen, és kihasználó lények, nem csak kapcsolatban, az élet minden területén. millió egy példa van erre, nem is kell messzire menni. de mindig, amikor tényleg nagyon - (nem megaláztak, mert ez nem fedi le teljesen azt amit gondoltam, hanem inkább valamiféle közönnyel vegyes önimádat, ami sugárzott belőlük. az örökös nyerni akarás bármin és bárkin keresztül. persze küzdeni kell, sőt kötelező! ) - csalódtam, mindig jött valami ami visszaadta a hitemet, ami meggyőzött a döntésem helyességéről. most épp erre várok. De tény, hogy úgy érzem ez volt a jó döntés. Remélem az idő engem igazol.